Aznap egy szót nem szóltunk egymáshoz. Még le sem kisért semmi. Készültem haza menni. Az út sötét volt . Néhány lámpa égett de nem volt sok. Nem féltem. Tetőtöl talpig szerelmes voltam. Amikor haza értem kb. olyan éjjel egy óra lehetett. Szerencsére a szüleim nevedték észre se a létrát sem azt hogy már nem fekszem az ágyamban. Amikor felmentem a szobámba befeküdtem az ágyamba és aludtam. Másnap reggel szokásosan ment a nap. Minden rendben volt. Ami egy kicsit furcsa volt mert a szüleim egy szót sem szóltak.
Eljött a hétfő. Itt az ítélet idő. Mindenki meredten bámult. Azt hitték egy új diák jött de csak én voltam. Szeremcsérem nem futottam össze azzal a két fiúval akitől egyszerre féltem és szerettem. Persze más a szerelem és a szeretett. Nagyon különös volt minden. Legjobb barátnőmet sem láttam a szokásos helyén. Rózsaszín szekrényénél is megnéztem ahová csak sminkelni jár vagy néhány cuccot be is kirakni. Mingyárt itt volt a nap vége. Egyre jobban féltem nem ettem semmit hasam össze rándult a félelemtől. Hová tünt az életemnek 3 legfontosabb embere? Amikor meghalottam egy cipő kattogását felcsillant a szemem hátha barátnőm az. És bizony ő volt.Futottam oda hozzá aki meredten bámult rám. 
-Hol voltál?-kérdeztem.
- Én....hát ...ő...te holvoltál?
-Én természetesen suliban! Mi ez az egész? Hol van David..Jack ...és te?
-Nyugodjál meg el is felejtetted mi lesz hamarosan? Hoppá
-Mi? Milyen hoppá? Hadd abba ezt és válaszolj!
-Na jó Sony az az igazság ,hogy .......